Nagyon meleg volt a hétvégén de a meló nem várhat :) Sikerült leglettelni a fürdőszoba felső részét. Azért volt nehéz mert elég egyenletlen felszín volt illetve sok helyen még a régi felület volt régi profestékkel na meg a 80 l es kis hajdú bojler körül 5 csavar volt a falban. Benn maradtak a régiek. Miután levettem a bojlert mehetett az első glettelés előtti csiszolás (az sosem árt ) majd alapozás végül glettelés. Elsőre sem lett rossz az eredmény de kellett nek a 2. réteg. A csavarokat a falból előb kontra anyás módszerrel próbáltam de csak a középső jött így ki. Később láttam is miért (meg voltak hajlítva szét volt vágva a feje) nem voltak forgászimetrikusak így maradt a kalapács és a véső. Egész jól sikerült kiműteni a falból de jó kis meló volt visszafalazni. Elment 1 óra amíg eltüntettem őket. Meg is izzadtam benne bár nem annyira látszik az 1. képen.




A 2. réteg után még kicsit nedves a fal azért szürkés de elég jó lett az eredmény. Persze lenne még mit javítani a technikámon de így is meg vagyok elégedve magammal. Elég sok idő egyébként egy helyiség kiglettelése. Kb 3-4 óra egy réteg. Sok anyag is elment. Erre a 3 helységre a hétvégén felugrott 75 kg gipsz és legalább annyi víz. Ez utóbbi persze jó kis szaunát csinált :)
A plafon gettelése nem annyira ördöngős mint hinné az ember. Kicsit hígabb anyag kell illetve lassabb mert létrázni kell de megy azért az is. Következő az alternatív kapcsoláshoz még hiányzó szálak behúzása és vízszigetelés a padlóra. A padló egyébként az utolsó ami kell még a beköltözéshez. Az a fő projekt. A glettelés meg hasonlók csak kikapcsolódásnak csinálom :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése